2020. szeptember 15., kedd

 Dunai Horgászat

Rég írtam szöveges blogot, eljött az idő megmutassam miből is áll nekem a dunai horgászat.


2020 második horgászata már a Dunán amit megtudtunk örökíteni nektek.
Első alkalommal nappal a Római parton horgásztunk. Gondolhatjátok mennyi ember volt ott, hal pedig kevés. Ami volt az is merítés előtt ment el. Majdnem kudarcként éltem meg, ha nem fogok egy méret közeli süllőt halszelettel.

De most beszéljünk erről a napról.
Röviden, hogy megismerjétek lehetőségeinket: délre kivittük szüleimet a reptérre aztán feltankoltunk a Burger Kingben Vecsésen.
Majd miután tartani kellett a szavam végig baktattuk a Margit szigetet, hisz nem sűrűn jár a "falusi" a fővárosban.
Amit valahogy úgy tudnék leírni, a gólyák közel, a vattacukor 35 fokban 2 perc után könyékig ránk olvadt és halat hírül se láttunk.

Aztán jött a dilemma miután lejártuk a lábunkat merre tovább, római partot "ismertük" tavaly voltunk egyszer meg az éven mégegyszer.
Parkolás tragédia! lévén vasárnapról volt szó, millió cucc, jöhet az improvizálás.

Irány Visegrád.


Na nem várnézőben, azt már letudtuk a közelmúltban, csakis a horgászat.
Agyaltunk is rajta hol van legközelebb hozzánk a Duna majd csak csak Dömösig mentünk ahol nagyon baráti közelségben voltunk, így itt ki is pakoltunk.
Sajnos nem élvezhettük sokáig az ücsörgést hamar nagy vihar kerekedett csak úgy rohantak a vízen a jetskik, hajók, ahogy menekültek.
Hamar pakolnunk kellett. Na de ilyenkor hova?
Délután 6 óra. Elég nagy dilemmában voltam.
Üsse kavics nézzük meg ezt az interneten mindenhol hatalmas halakról posztolós Pilismaróti öblöt.
Ahogy odaértünk nem igazán tudtuk merről közelítsünk a helyhez. Árkot bokrot mászva megláttuk az öblöt amerre szem ellát csak kocsik voltak.
Feladtuk. Mondtam ide 100. embernek le nem ülünk.
Addig bóklásztunk megtaláltuk a Dunát. A parton végig aprókavics, kocsival éppen lehetett rajta közlekedni az alacsony vízállásnak hála.





Íme ez itt a terep. Az elején nehezen ment a kezdet kétszer leakadtam, egy botom eltört szóval nem sokon múlt, hogy hagyjuk a fenébe.
A második akadásnál akkora ágat szedtem ki, kb. 6 szerelék lógott rajta. 
Innentől gondoltam, elég erős szereléket hoztam, folytassuk.



Végre megjelentek a halak, jött pár darab szebb karika keszeg, pár paduc, és jött pár kisebb nagyobb márna is. Csalizni csak csontival és kb. egy vödör kajával operáltuk.




Az etetőanyag fogyatkozott, de jött 1 - 2 jelentkező mindig






A nap halát ezzel a szilvaorrúval zártuk, innen még 3 órás út várt minket hazáig. Elfáradtunk.

Összességében jól zártuk a napot. Volt minden éppen csak bőrig nem áztunk,  de megérte!


2020. augusztus 6., csütörtök

2020. március 16., hétfő

Összegzés 2019

VALÓSÁG

Sajnos, úgy tűnik ez a blog mindig mostoha gyermek maradt az indulása óta.
Mint mindenki másnak is az életében, ha változik ez az, csökken nő a szabadideje, másabbak lesznek a fontossági sorrendek. Szóval tudjátok megváltozik minden.
Így hát nem is maradt rá elég idő, holott képek élmények még csak-csak összegyűltek.
Nos kezdjünk is bele, szóljon hát e bejegyzés jó pár tavalyi képről és a mellé összegyűlt gondolatokról. Ha időben és összefüggésben sok hasonlóság csak a horgászat lesz, hát ne haragudjatok. :)

Az éven videók is jönnek!



Néha sikerül egy két jobb képet is készíteni a magasból.

Szerencsére mi a Temze mellett lakunk(2019. augusztusa óta), mondhatni közelebb is mint tőlünk a Tisza, hiszen gyalog 3perc, ha már mások szerint is angolnázós laposhalas szakaszra vágyunk 5perc rollerral de gyalog se több 10percnél.




Eme hőmérséglet egy átlagos őszi téli peca átlagának is beillene. Most már március idusát írjuk idehaza magyarföldön, de mégis csalóka egy hőmérséklet fogadott bennünket a mai nap.


Az évet valahogy így képzelem el, pergetve.
Hisz hallgattam már eleget hol vannak azok a süllők, balinok amiket már mióta emlegetek...

Vicces ezt így leírni a süllő tilalomban, de várjatok meg nyáron.

Amikor már minden kötél szakad a rossz időjárás miatt, de nekem horgásznom kell.

Vissza ugorva a Temzére:

Voltak itt már szebb pillanatok is, látjatok 1-2 gazfickót sikerült horogvégre csalni, de a valóság ennél sokkal árnyaltabb.
Felguglizod a netet veszel engedélyt akár 3 botra is, nekivágsz busszal amivel tudsz keresel horgászboltot, majd amikor megvan csonti giliszta nem értik miért akarsz a Temzére menni horgászni. Szinte már hülyének néznek és te úgy döntesz jobban tudod öreg megyek, másabb nem lehet egy Tiszánál vagy Dunánal.
Csak éppen nem édes. Vagyis inkább keverék víznek mondanám torkollik bele jópár édesvízű folyó csatorna, de az apály dagály jelenség és az összeköttetés a tengerrel, na az nem egy két napos peca kitanulása alatt fog lezajlani. Plusz a számomra furcsa élőlények is benne, hagynak némi kivánni valót maguk után.



















Ilyet keresgélhetünk a hazai vizekben...
A low tide - weboldal, ahol egy londoni horgász ellenőrizheti mikor alacsony vagy magas a Temze.









Ezek a dögök itt is megtalálhatóak, gondoltam ha itt vannak valamennyi hal is van a környezetükben. De sajnos kapást kicsikarni se tudtam.

Ez meg egy nagyon szép tó képe, 1 óra busz oda 1 óra peca majd 1 óra busz vissza, ne is kérdezzétek cudar hideg volt...
A '19-es évben kevert kicsit márka illusztrált saját erjesztésű kukoricám...






NYARALÁÁÁS


















Az éjszaka hala...
Szóval úgy történt lementünk a balcsis nyaralás előtt a római partra, és látjátok ezt a sok szép halat megérte, reggelig pihenni sem lehetett.



Majd jött a reggel induljuunk a Balatonra.
Az üzlet úgy kötődött reggel 8tól este 8ig strand, fürdés, kirándulás, este 8tól horgászat.
Tavaly ismént egy új hellyel bővült a Balatonparti pecák helyszíne, névszerint Balatonszemest céloztuk meg.
A halak átlag súlya nem közelítette meg egy régi máriai peca vagy fonyódi pontyok egyedsúlyait, de biztosan belenyúltunk egy frissen telepített csapatba.
Csak feederrel horgászva, szerencsémre a pár szomszédnál többet és méretesebbet is sikerült fognom, pedig volt már dupla tigrismogyoró 3 szem kukorica is a horgon.















Záruljon hát eme utolsó képpel ez a kis szösszenet Horváthországban Bakarban így pihennek a kacsák a jetskin...