2020. szeptember 15., kedd

 Dunai Horgászat

Rég írtam szöveges blogot, eljött az idő megmutassam miből is áll nekem a dunai horgászat.


2020 második horgászata már a Dunán amit megtudtunk örökíteni nektek.
Első alkalommal nappal a Római parton horgásztunk. Gondolhatjátok mennyi ember volt ott, hal pedig kevés. Ami volt az is merítés előtt ment el. Majdnem kudarcként éltem meg, ha nem fogok egy méret közeli süllőt halszelettel.

De most beszéljünk erről a napról.
Röviden, hogy megismerjétek lehetőségeinket: délre kivittük szüleimet a reptérre aztán feltankoltunk a Burger Kingben Vecsésen.
Majd miután tartani kellett a szavam végig baktattuk a Margit szigetet, hisz nem sűrűn jár a "falusi" a fővárosban.
Amit valahogy úgy tudnék leírni, a gólyák közel, a vattacukor 35 fokban 2 perc után könyékig ránk olvadt és halat hírül se láttunk.

Aztán jött a dilemma miután lejártuk a lábunkat merre tovább, római partot "ismertük" tavaly voltunk egyszer meg az éven mégegyszer.
Parkolás tragédia! lévén vasárnapról volt szó, millió cucc, jöhet az improvizálás.

Irány Visegrád.


Na nem várnézőben, azt már letudtuk a közelmúltban, csakis a horgászat.
Agyaltunk is rajta hol van legközelebb hozzánk a Duna majd csak csak Dömösig mentünk ahol nagyon baráti közelségben voltunk, így itt ki is pakoltunk.
Sajnos nem élvezhettük sokáig az ücsörgést hamar nagy vihar kerekedett csak úgy rohantak a vízen a jetskik, hajók, ahogy menekültek.
Hamar pakolnunk kellett. Na de ilyenkor hova?
Délután 6 óra. Elég nagy dilemmában voltam.
Üsse kavics nézzük meg ezt az interneten mindenhol hatalmas halakról posztolós Pilismaróti öblöt.
Ahogy odaértünk nem igazán tudtuk merről közelítsünk a helyhez. Árkot bokrot mászva megláttuk az öblöt amerre szem ellát csak kocsik voltak.
Feladtuk. Mondtam ide 100. embernek le nem ülünk.
Addig bóklásztunk megtaláltuk a Dunát. A parton végig aprókavics, kocsival éppen lehetett rajta közlekedni az alacsony vízállásnak hála.





Íme ez itt a terep. Az elején nehezen ment a kezdet kétszer leakadtam, egy botom eltört szóval nem sokon múlt, hogy hagyjuk a fenébe.
A második akadásnál akkora ágat szedtem ki, kb. 6 szerelék lógott rajta. 
Innentől gondoltam, elég erős szereléket hoztam, folytassuk.



Végre megjelentek a halak, jött pár darab szebb karika keszeg, pár paduc, és jött pár kisebb nagyobb márna is. Csalizni csak csontival és kb. egy vödör kajával operáltuk.




Az etetőanyag fogyatkozott, de jött 1 - 2 jelentkező mindig






A nap halát ezzel a szilvaorrúval zártuk, innen még 3 órás út várt minket hazáig. Elfáradtunk.

Összességében jól zártuk a napot. Volt minden éppen csak bőrig nem áztunk,  de megérte!